Blog

Sikersztori - ház egy garzon áráért

Dátum: 2016. május 17. 10:20

Szabolcs küldte el nekünk sikeres befektetésének a történetét, amit nagyon köszönünk. Sikersztorija jó példa arra, hogy ha valaki hajlandó elhagyni a komfortzónáját, megtanulva az elméletet a tettek mezejére lépni, akkor nagyszerű dolgok sülhetnek ki belőle:) de nézzük inkább, ő hogyan csinálta:)

2014 októberében fizettem elő az Online Ingatlan Akadémia ingatlanbefektetési oktatóanyagra. Talán az első leckék egyikének az volt a házi feladata, hogy keressek egy ingatlanértékesítőt, akivel nézzek meg 3-3 ingatlant. Nos, nem tétlenkedtem, és úgy alakult, hogy a második bemutatott ingatlant meg is vettem. Minden szempont szerint nem volt tökéletes, de a kalkuláció szerint nagyon ígéretesnek tűnt, ezért úgy döntöttem, hogy ajánlatot teszek rá.

Sikersztori - Kivétel erősíti a szabályt:)

Dátum: 2016. április 24. 10:19

A következő sikertörténetet, amit szeretnék megosztani veled Lászlótól kaptam. Története nagyon jó példa arra, hogy akár minimális energia ráfordítás és megfelelő időzítés mellett milyen kiváló befektetési célú lakásra lehet szert tenni. Köszönjük a tanulságos történetet, továbbá gratulálok és még több ilyen lakást, valamint bérlőt kívánok:)

Az én történetem, lehet a kivétel, ami erősíti a szabályt, mivel szinte mindent máshogy csinálunk, mint, ahogy az elő van írva. 2014 nyarán szántuk el magunkat párommal, hogy befektetési céllal vásároljunk lakást Debrecenben. Igyekeztünk szem előtt tartani a Király Norbi által is fontosnak tartott szempontokat. Ezen felül volt  egy ingatlanforgalmazó ismerősünk, akit naponta bombáztam 8-10 ingatlanbemutatással, hogy melyiket találná megfelelőnek számunkra.

Sikersztori - Jól sikerült lakásvásárlás végrehajtáson

Dátum: 2016. április 9. 14:45

Barnabás küldte el nekünk az alábbiakban olvasható ingatlanbefektetési sikertörténetetét. Nagyon köszönjük:) 

"Szia Norbert! A befektetői érdeklődésemet erősítette a szemináriumod, az élő befektetői klub és elolvastam az összes általad kiadott könyvet (legtöbbjét többször is).
 
Alább osztok meg egy sikersztorit, ami másként is alakulhatott volna. Részemről egy nem tipikus "újítsuk fel, adjuk el profittal" projektet szeretnék bemutatni, hanem egy már kockázatosabb befektetést.
 
A kiszemelt ingatlant végrehajtáson keresztül vettem meg egy évvel ezelőtt. A lakásról három dolgot tudtam:
1. hol helyezkedik el 2. mekkora méret és körbeszimatolva (a szomszéd lakás éppen eladó volt és annak ürügyén meglátogattam a tulajdonosát, így sok mindent megtudtam a házról és a kiszemelt lakásról) azt is megtudtam, hogy a társasház építtetőjének tulajdonában állt a lakás (3.), aki idő közben csődbe ment.
 

Sikersztori - Egy sikeres befektető 5+1 pontban elárulja sikerének titkát

Dátum: 2016. március 26. 14:50

Csirke Zsolttól kaptam az alábbi sikersztorit. Zsolt azon hallagatóim közé tartozik, aki nem csak rendszeresen ott van a rendezvényeinken, de a tanultakat igyekszik azonnal a gyakorlatba is átültetni, aminek meg is van az eredménye. Köszönjük, hogy megosztottad értékes gondolataidat és ennek a befektetésednek a történetét. Gratulálunk!

Szeretnék megosztani néhány gondolatot, melyek sokat segítettek nekem, bízom benne, hogy hasznos lesz azoknak is, akik most kezdenek bele az ingatlanbefektetésbe.

1. Ismerd jól a piacodat! - Mit? Hol? Mennyiért? Melyik utca jó? Melyik nem jó? Nagyon fontos ezekkel tisztában lenned, megfelelő helyismeret nélkül jelentősen másképp alakulhat a befektetésed, mint ahogy tervezted.

Sikersztori - Villám felújítási projekt extra profittal

Dátum: 2016. március 20. 8:57

Az alábbi sikersztorit Attila küldte el nekünk, köszönjük és gratulálunk!

Már egy ideje foglalkoztatott a gondolat, hogyan lehetne ingatlanbefektetések segítségével pénzt csinálni, ezért 2015 februárjában megvásároltam az Ingatlanmilliomos Program Oktatóanyagot, majd később Norbinak több szemináriumán is részt vettem, melyek szintén sokat segítettek az eredményességben.
 
Most csinálom a negyedik viszonteladási célú lakás projektem, de ha minden jól megy a héten már az ötödik lakásra is sikerül szerződnöm :-)
 
Szeretném megosztani az egyik projektem eredményét, ami nagyon szép és rendkívül gyors eredményt hozott :-)
 
Kb 20 ingatlant tekintettem meg és elemeztem a tanult módon, mire megtaláltam a lenti fotókon láthatót, amit megfelelőnek találtam. A lakás 32nm-es, nagyon rossz állapotú volt, az adásvétel rendben ment, a szerződéstől számítva 1 hét múlva történt a birtokbavétel.
 
Kb 2 hét alatt kész volt a felújítás és már hirdettem is az interneten keresztül, amelynek eredménye az lett, hogy a lakás 3 nap alatt elkelt :-)
 
Néhány szám a teljesség kedvéért. A teljes költség, amit az ingatlanra költöttem felújítással együtt 2 millió Ft volt, az értékesítés után a költségek levonása után a profit 2millió Ft.
 
Ebben a tevékenységben az egyik legfontosabb dolog a befektetési látásmód kialakítása, meglátni a problémák mögött a lehetőséget és ezáltal értéket teremteni, és ennek a gondolkodásmódnak a kialakításában nagyon sokat segítenek Norbi oktatóanyagai és tanfolyamai.
 
Bízom benne, hogy az én történetem másokat is inspirál és sok hasonló sikersztorit ismerhetünk még meg.

Íme az ilyen volt, ilyen lett fotók :-)

 

Befektetői Klub

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajándék
vagyonépítési videó!