Mi a szabadság ára?

Dátum: 2013. április 18. 23:54 Címkék: passzív jövedelem

Minden emberben benne él a szabadság iránti vágy. Vannak akik azt képzelik, hogy attól már szabad emberek, ha egy évben 2 hét szabadságot kivehetnek. Nos, az én definícióm szerint az igazi szabadság ennél sokkal többet jelent.

Tudom, hogy ebben a gazdasági helyzetben nehéz nagyot álmodni és a szegény embert még az ág is húzza. Mégis azt javaslom, hogy merj nagyot álmodni és egy olyan célt kitűzni magad elé, ami így hangzik:

Egy életre kiveszem a szabadságom!

Persze ez nem fog menni egyik napról a másikra, a végleges térbeli és időbeli szabadságnak megvan az ára. Viszont ezt az árat érdemes megfizetni, mert a végső célodhoz vezet el, egy olyan élethez, amit úgy hívnak, hogy élni érdemes élet.
 
És bár a célhoz vezető úton végigmenni nem könnyű, de ha célba érsz, akkor azt fogod mondani, hogy megérte a fáradtságot és ezért érdemes volt megszületni.
 
Évek óta kutatom az anyagi függetlenséghez vezető működő megoldásokat, az egyes módszereket saját magam teszteltem. 
 
Be kell vallanom, hogy sok hibát is elkövettem, melyek sok tanulópénzembe kerültek és továbbra sem képzelem azt magamról, hogy tévedhetetlen vagyok, viszont sikerült több jól működő módszert sikeresen alkalmaznom, melyek működtetésével kapcsolatos módszereimet örömmel megosztok veled is.
 
A következő eszközöket használom, mint a passzív jövedelemépítés működő módszereit:
  • az egyik legfontosabb és legstabilabb bevételi forrásomat a bérbe adott ingatlanjaim bérleti díjbevétele jelenti
  • a pénzügyi befektetések terén sok keserű tapasztalat után kialakítottam egy szigorú értékelési módszert, amin csak néhány pénzügyi szolgáltató ment át, náluk nyitott számlákon dolgoztatom a pénzügyi befektetéseimet
  • több teljesen automatizált weboldalt hoztam létre, melyek közül több évek óta automatikusan értékesíti információs termékeimet és más egyéb módon generálnak rendszeres jövedelmet
  • több cég szolgáltatását ajánlom, mint elégedett ügyfél,  főleg online módszerek segítségével, egyik-másik partnercég network marketing rendszerben építi fel ajánlói struktúráját, melynek következtében folyamatos és növekvő bevételeim képződnek

A fenti módszerek közül akár csak egynek a hatékony alkalmazása téged is belátható időn belül, viszonylag biztonságosan eljuttathat a térbeli és időbeli szabadsághoz, ami egyúttal az anyagi függetlenséget is jelenti.



Kész vagyok legjobb tudásom szerint átadni minden tapasztalatomat egy két napos workshop keretein belül és csak a Te sikeredért dolgozni.
 
Indulj el az úton és gyere el a május 11-12-ei Élj szabadon térben és időben – Hogyan építs ki folyamatos bevételt generáló passzív jövedelemforrásokat workshopra 
Bővebb információ és jelentkezés itt>>>

Sok sikert!
Király Norbert

Befektetői Klub

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Iratkozz fel hírlevelünkre!

Ajándék
vagyonépítési videó!